Eduárd herceg mozgalmas heti programja

A héten Eduárd edinburghi herceg Dél-Afrikában és Szent Ilona szigetén járt egy hivatalos körút keretében.

Dél-Afrikába január 22-én érkezett. Először a Pretoria Gardenbe (Pretoria Kert) látogatott el, mely egy, az egyedi élővilágáról ismert városi területként, több mint 220 egzotikus madárfajnak ad otthont. Itt, az erdészeti, halászati és környezetvédelmi miniszter vezetésével, többet tudhatott meg a Királyi Botanikus Kertek (Kew Gardens) és a Dél-afrikai Nemzeti Biodiverzitási Intézet között tavaly, az elnök, Cyril Ramaphosa az Egyesült Királyságban tett állami látogatásához kötődően létrejött hosszútávú együttműködésről, illetve megtekinthette az egyedi bonsai és gyógyászati kertet, valamint a különleges Nemzeti Herbáriumot is.

Később a herceg a brit főbiztos hivatalos fővárosi rezidenciájára érkezett, ahol részt vett egy ünnepélyes díjátadó fogadáson. Az Edinburgh Hercege Díj (DofE Award) arany fokozatának nyerteseit ismerte el, mint annak a szervezetnek elnöke-védnöke, mely közel 3000 helybeli fiatalt karol fel évente.

Kedden folytatódott az utazás, hiszen ekkor kezdődött négynapos látogatása Szent Ilona szigetén. A Föld egyik legtávolabbi lakott szigetéről van szó, melynek populációja valamicskével kevesebb mint 4500 fő. A pompás és egzotikus hely elsősorban gazdag élővilágáról és biológiai sokféleségéről ismert: több mint 500 olyan fajnak ad otthont, melyek sehol máshol nem fordulnak elő a Földön.

Eduárdot a kormányzó hivatalos rezidenciáján különleges fogadtatásban részesítette Jonathan, az óriásteknős, aki jelenleg a 192. esztendejét tapossa, így pedig a világ legidősebb szárazföldi állataként tartják számon: már közel negyven évvel haladta túl a faj átlagéletkorát.

Az eredetileg a Seychelle-szigetekről származó (itt bújt ki a tojásból 1832-ben), majd a Szent Ilona szigetnek kifejlett korában, vagyis 1882-ben (ekkor már 50 éves volt!) odaadományozott óriásteknős élete alatt III. Károly már a nyolcadik brit uralkodó, hiszen valamikor még IV. Vilmos uralkodása idején született, akit Viktória, VII. Eduárd, V. György, VIII. Eduárd, VI. György, majd II. Erzsébet követett. Ezidő alatt a Szigetnek 31 kormányzója, az Amerikai Egyesült Államoknak pedig 40 elnöke volt. A herceg természetesen nem az első királyi családtag, aki találkozott a matuzsálemmel. Korábban lencsevégre kapták VI. György királlyal, feleségével, Erzsébet királynéval, valamint lányaikkal, Erzsébet és Margit hercegnőkkel 1947-ben, amikor még egészen fiatal, mindösszesen 115 éves volt. Sőt Jonathant tíz évvel később, 125 esztendős korában még a néhai edinburgh-i herceg, Fülöp is megetette egy 1957-ben tartott látogatása során!

Szerdán Eduárd a legfontosabb helyi látványosságokat tekintette meg, így megmászta az úgynevezett Jákob-létráját is (a Szentírásban ezen fel-alá járnak az angyalok egy látomás szerint), a Ladder Hill (Létra-hegy) erődbe vezető 699 fokból álló keskeny lépcsőt, ahol páratlan kilátást kaphatott a történelmi fővárosra, Jamestownra.

Később találkozott a helyi közösség tagjaival, köztük cserkészekkel és iskolai csoportokkal, majd beugrott a Saint Helena Kávéboltba is, ahol megkóstolta Jill Bolton, a Rosemary Gate Kávéültetvény tulajdonosa által készített különleges nedűt, a Szent Ilona kávét.

Később a herceg meglátogatta az Őkirályi Fensége A Királyi Hercegnő Közösségi Gondozási Központot, ahol találkozott a helyi szociális ellátást biztosító vezetői csapat tagjaival, illetve meghallgatta, milyen szerepet játszik az említett Központ a helyi lakosok, elsősorban a rászorulók életében.

A program végeztével megtekintették a Közösségi Gondozási Központ alapkövét, melyet még a névadó, Anna királyi hercegnő, Eduárd nővére tett le 2002-es látogatása során.

Rosemary Plainben a herceg a DofE segítőivel, kitüntetettjeivel, valamint olyan helyi fiatalokkal találkozott, akiket érdekel a díj programjában való részvétel.

A nap zárásaként a Blue Point (Kék Csúcs) sziklacsúcson tett sétát Eduárd, ahol a kilátásban és a pompás élővilágban gyönyörködött, miközben egy helyi idegenvezető Szent Ilona történelméről mesélt.

Csütörtökön Edinburgh hercege tengeri túrán vett részt, majd a Millennium Forestben (Millennium Erdő) elültetett egy fát, és beszélgetett a dolgozókkal arról a munkáról, amelyet az Egyesült Királyság és tengerentúli területei biodiverzitásának fenntartása érdekében végeznek.

Péntek reggel, mielőtt elhagyta volna a szigetet, a herceg leleplezett egy emléktáblát a repülőtér hivatalos megnyitásának alkalmából. Eduárd a királyi család első tagja, aki repülőgéppel érkezhetett a szigetre.

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük