A Netflix elismert drámája egyre közelebb és közelebb kerül a jelenhez. Miközben izgatottan ülünk a képernyő előtt és követjük a sorozat magával ragadó cselekményét, talán észre sem vesszük, hogy a tények és a fikció közötti határvonal egyre inkább elmosódik szemeink előtt. Annak ellenére, hogy Peter Morgan alkotása eddig is a valós, történeti események egyfajta dramatizált-fikcionált változatát mutatta be, tehát soha nem definiálta magát dokumentumfilmként, a nézők nagy része nehezen tudja megkülönböztetni a valódi királyi családot a filmvásznon zajló eseményektől és fiktív karakterektől. Ez különösen most válik aktuálissá, mivel a sorozat nemrégen megjelent utolsó évada olyan eseményeket visz képernyőre, melyekre akár mi magunk is (élénken) emlékezhetünk.
A hatodik évad első része 1997 nyarán játszódik. Károly herceg (Dominic West) tovább építi kapcsolatát Camilla Parker Bowles-szal (Olivia Williams), míg Diana hercegnő (Elizabeth Debicki) románcot szít Dodi Fayed filmproducerrel (Khalid Abdalla). Aztán elkövetkezik a végzetes nap: Diana, Dodi és sofőrjük tragikus körülmények között életüket vesztik, a baleset pedig megrázza az egész világot.
Mindezek ellenére, személyes érintettségünk alapján akármennyire is közel érezzük magunkat a történtekhez, a nyilvánosság egyáltalán nem volt beavatva a lesifotósok által napról-napra üldözött Diana hercegnő és a hozzá közel álló emberek között a halála előtti hetekben zajló magánbeszélgetésekbe. Szerencsénkre (vagy szerencsétlenségünkre), itt jön képbe a „The Crown”, ami a képzelet erejével igyekszik kitölteni ezeket a vakfoltokat.
Lássuk tehát, mennyire pontos a sorozat ábrázolása a balesetet megelőző időszakról és az azt követő eseményekről!
Diana szerepe Tony Blair kormányában
Az első epizódban, miután a korábbi hercegné találkozót kért tőle, Diana és Vilmos meglátogatja Tony (Bertie Carvel) és Cherie Blair-t (Lydia Leonard). A hercegnő és fia a családdal együtt focizik, majd nyugodtan elbeszélget a vezető politikussal arról, hogy szeretné egészen átalakítani az életét, immár a királyi család nyomasztó árnyékán kívül. Később, a hetente szokásos audiencia során a miniszterelnök elmondja a királynőnek, hogy Diana úgy érzi, még mindig sokat tudna nyújtani az országnak, így például akár hivatalos módon is dolgozhatna együtt a kormánnyal.
Bármennyire is meglepő, ez a mozzanat egyáltalán nem fikció! Diana 1997-es halála után a miniszterelnök rezidenciája, vagyis a Downing Street megerősítette, hogy a hercegnő néhány héttel korábban nagyobbik fiával, Vilmossal együtt meglátogatta Blairt magánlakásán, Chequers-ben, méghozzá ebédre érkeztek a ház asszonya, Cherie meghívására. Eddig minden rendben, ám itt ellentmondásokba ütközünk. A korábbi miniszterelnök azt írta életrajzában, hogy a hercegnő Dodi-val való kapcsolatát vitatták meg. Ez azért nem állja meg a helyét, mert a románc ekkor még el sem kezdődött, így erről nyilván nem eshetett szó. Annyi bizonyos, hogy a hercegnő feszült volt a téma miatt, amit boncolgattak Blair egykori sajtótitkára, Alistair Campbell (aki tanácsadóként dolgozik a Koronának) azonban úgy emlékszik, hogy a találkozó során azt beszélték meg, hogy a kormány részéről különleges szerepet szánnak a nőnek, méghozzá úgy szeretnék bevetni, mint Nagy-Britannia tengerentúli nagykövetét. Ez a történet azért sokkal valószínűbb, mert Diana akkoriban ezt a sajtó kérdéseire felelve is megerősítette, amikor megemlítette egy kíváncsiskodó újságírónak, hogy a miniszterelnök felismerte a képességeit, így felkérte, vállaljon „küldetéseket” külföldön.
Erzsébet királynő vonakodott elfogadni Kamillát
A The Crown hatodik évadának kezdetén Károly mélységesen csalódott a nyilvánosságban, amiért Kamillát még mindig démonizálják, jóval a Dianától való szakítása – válása után is. Megkérdezi tehát (ráadásul személyesen megy a Palotába ezért) édesanyját, a királynőt, hogy megkapta-e a meghívót Kamilla 50. születésnapi partijára, mire ő azt válaszolja, hogy igen, de nem tud részt venni, hiszen Derbyshire-ben lesz. Amikor Károly rámutat arra, hogy a tervek „mindig változhatnak”, a királynő hűvösen válaszol: „Miért akarnánk bármit is megváltoztatni?” Végül, nem megy el az alkalomra, ám később szánakozva elmondja férjének, Fülöp hercegnek, hogy nem szeretné, ha Kamillát „gonosznak tartanák, mert egyáltalán nem az”.
És valóban, eltartott egy ideig, amíg Erzsébet királynő és Kamilla igazán közel kerültek egymáshoz. Bár Károly minden bizonnyal tartott egy nagyszabású partit szerelme számára, az alkalomra a sajtót egyáltalán nem hívták meg, így soha nem is vártak arra, hogy a királynő megjelenjen. Sőt, a film fikciójával ellentétben, Margit hercegnő sem ment el, legalábbis erről nincs semmiféle hivatalos forrásunk. Ez azért meglepő, mert Margitot imádta a kamera, életének minden apró részletét követhették az érdeklődők, sokat cikkeztek például Dianaval való (érdekes) kapcsolatáról is.
Tény, hogy a Kamilla imázsának rehabilitálására irányuló kampány nagyon is javában zajlott, ebben tehát nem tévedett a film: 1997-ben számtalan konzervatív lap írt arról, hogy a britek körében egyre elfogadottabb a pár házasságának gondolata, különösen azután, hogy Dianáról és Dodiról cikkeztek. Ennek ellenére, Károly még igazán messze volt attól, hogy erre anyja jóváhagyását kérje. Még csak beszédet sem mondott az ünnepségen, tehát ez is kitaláció. Úgy tudni, az egyetlen személy, aki felszólalt, Tom Parker-Bowles, Kamilla fia volt, aki megköszönte Károlynak, hogy biztosította a helyszínt és megrendezte a nagyszabású partit.
Robert Lacey történész megjegyzi, hogy később az idősödő, konzervatív elveket valló uralkodónő valóban vonakodott elfogadni Károly arra vonatkozó kérését, hogy legyen előzékenyebb Kamillával. A The Crown lágyszívűsége kissé tehát túloz. Úgy tudni, Erzsébet sokáig „az a gonosz nőként” emlegette leendő menyét. Idővel azonban egyre közelebb kerültek egymáshoz. Ennek talán legfontosabb aktusa az volt, amikor Erzsébet bejelentette, hogy halála esetén Kamilla nem hercegné, hanem királyné (Queen Consort) lesz.
Diana Mohamed Al-Fayed meghívására Dél-Franciaországba utazott
Igen, Mohamed Al-Fayed valóban meghívta Dianát dél-franciaországi villájába, St Tropezbe, ahová fiaival együtt érkezett. Az eset kapcsán Elaine Louie újságíró megjegyzi, az továbbra sem tisztázott, hogy a királynő, amikor engedélyt adott a kiruccanásra, tudott-e arról, ki lesz unokái és korábbi menye házigazdája. Al-Fayed, aki ekkor némi politikai botrányba is keveredett, így jól ismert volt a brit közéletben, már évek óta jó kapcsolatot ápolt Dianával. A feltételezések szerint először egy 1986-os pólómeccsen találkoztak (ezt láthattuk a Korona ötödik évadában), ahol Károly herceg is játszott. Mohamedé volt a Harrods, ahol Diana kifejezetten szeretett vásárolni. 1997 júniusában összefutottak egy Diótörő-előadáson, ahol a hercegnő elmondta neki, nincs hova elvinnie a fiait nyári vakációra, Mohamed pedig azonnal azt javasolta, hogy látogassák meg őt.
Dodi Fayed el volt jegyezve, mielőtt találkozott Dianával
A Koronában láthatjuk, amint Dodi leendő menyasszonyával, Kelly Fisher amerikai modellel együtt szöveteket, párnahuzatokat vásárolgat, majd apja utasítására St. Tropezbe utazik, hogy udvaroljon Dianának.
Megdöbbentő módon ez történetszál nagyjából igaz! Dodi eljegyezte Fishert, akit 1996-ban ismert meg (Fisher, akit Erin Richards alakít, először az ötödik évadban debütált, mint Dodi barátnője). A nő korábban olyan márkáknak állt modellt, mint a Victoria’s Secret, vagy például olyan magazinoknak, mint az Elle és a Marie Claire. Egyesek úgy vélik, a férfi vett neki egy hatalmas luxusházat Malibuban, ahová esküvőjük után szándékoztak költözni, sőt három héttel a nagy nap előtt valóban Párizsban válogatták közös otthonuk textíliáit, egészen addig, amíg Dodi megkapta a nevezetes, a filmben is látott telefonhívást. Kétség sem fér hozzá, hogy Mohamed a valóságban is a fiában látta az ideális jelöltet a hercegnővel való románcra. Dodi egyébként július 14-én, három nappal Diana és a fiúk után érkezett délre. Figyelemre méltó, hogy erről akkoriban nem igazán számolt be a média.
Ahogy a The Crownban is láthatjuk, mindeközben Fisher egy másik Fayed-jachton hánykolódott, amikor Dodit és Dianát először lefotózták. „Teljesen elhanyagolt. Éjszaka hozzám jött, a napokat Vele töltötte” – mondta. Felháborodásában a nő hamarosan sajtótájékoztatót rendezett, ahol bejelentette, hogy szerződésszegési pert indít Dodi ellen, miután a férfi állítólag arra kérte, hogy ne modellkedjen annyit, helyezze előtérbe kapcsolatukat. (Hamis) könnyek között azt állította, hogy a férfi megkérte a kezét (amit egyébként családja tagadott). Az 500.000 dolláros követelést megfogalmazó pert azonban Dodi halála után végleg ejtette a modell.
Diana fürdőruhában pózolt a paparazzóknak, hogy elterelje a figyelmet Kamilla 50. születésnapjáról
A Korona képernyőre viszi, hogy amikor Dodi és Diana először töltik jól megérdemelt nyári pihenésüket a férfi apjának franciaországi jachtján, a paparazzók sosem maradnak távol. Idővel a fiatal és visszahúzódóként ábrázolt Vilmos-karakter besokal, így kijelenti, nem hajlandó addig kimenni kabinjából, amíg a fotósok békén nem hagyják őket. Diana, hogy fia kedvére tegyen, azonnal kap az alkalmon, egy hajóval megközelíti őket, majd ezt mondja: „Nagyon jól érezzük magunkat, leszámítva egy apróságot: titeket”. „Ne legyetek már ilyenek, ti igazából szerettek minket” – felelik. Diana megkéri őket, hogy hagyják békén családját, mert „kiborítják a fiait”, majd az egyik fotósnak – akit név szerint is ismer – azt mondja, hogy ha elmennek, „nagy meglepetést fognak kapni”. Ezután fürdőruhában pózol nekik.
És hogy mi a valóság? A Vanity Fair egykori szerkesztője, Tina Brown, aki 2007-ben adta közre a vitatott, megbízható forrásként aligha használható „Diana Chronicles” című könyvét, írásában azt állította, hogy Diana gyakran adott tippeket a sajtónak, sőt „egyáltalán nem tudta megállni, hogy ne adjon nekik pontosan olyan képeket, amilyeneket akartak”, így többek között azon a bizonyos, a valóságban létező hajón is ez történt.
Az valószínűleg nem igaz, hogy Mohamed lesifotóst rendelt fia és Diana mellé, hogy intim jelenetek tűnjenek fel a címlapokon. E tézisünket megerősíti, hogy Al-Fayed 2008-ban, tehát 11 esztendővel a tragikus balesetet követően, beperelt egy Jason Fraser névre hallgató paparazzó-t, aki Olaszországban készített bensőséges lesifotókat a párról. A férfit elítélték, majd 3.800 angol font megtérítésére kötelezték.
Daniel Pirrie fotós, aki végül eladta az arról a bizonyos csókról készült, a filmben is megjelenített fotósorozatot, azt állította, Diana maga hívta meg őt, hogy azon a nyáron Franciaországban fotózza a nyaralásuk alatt. „Azt mondta nekem, hogy egy jachton lesz valahol a Földközi-tengeren” – mondta 2013-ban a Daily Mailnek – „tudatta velem, hogy egy tenderen kell keresnem, ami a jachtra megy. Azt hiszem, összességében elégedett volt az összes képpel, ami azon a nyáron készült. Pontosan tudtam, hogy Diana azt akarta, hogy [a csókfotó] elkészüljön”.
Ez a fotó egyébként nagy megrökönyödést váltott ki a királyi családon belül, különösen Erzsébet volt bizonytalan a bevándorló-státuszú fiatalember és a hercegnő kapcsolatát illetően. Ezt Blair önéletírása is megemlíteni, ám a könyvet nem kezeljük forrásként, hiszen, ahogy már láthattuk, későbbi eseményekre úgy hivatkozik, mintha azok korábban történtek volna.
Károly kiabált a stábjával, amiért Diana a címlapokra került
A Kamilla 50. születésnapi partiját követő estén a sorozatban Károly számonkéri PR-személyzetét, miután átnézi a másnapi újságok címlapjait. Megdöbbenve, sőt felháborodva látja, hogy a tudósításokat a fürdőruhás Diana képei uralják, dühét pedig segítőin tölti ki. „Azt akarom, hogy a Mrs Parker Bowles-ról szóló pozitív tudósítás rikítóan, ordítóan nyilvánvaló legyen” – kiabálja – „világosan fejeztem ki magam?”
Ez a jelenet valószínűleg soha nem történt meg. Bár Károly a hírek szerint kissé indulatos – amiről korábbi segítői is beszámoltak már -, egy Dianával való médiacsata gondolata nagyon valószínűtlen. Az természetesen igaz, hogy Károly nagyon is szerette volna rehabilitálni szerelme imázsát, de a címlapokért vívott harc a jelek szerint egyáltalán nem az ő stílusa.
Károly bosszúfotózása Balmoralban
Ez a sorozat végső szembeszegülése: miközben Diana Dodi Fayeddel kavalkádozik a Földközi-tengeren (és máshol), Károly megpróbál visszavágni azzal, hogy fotózást rendez Vilmossal és Harryvel Balmoralban (amit mindkét fiú utál), felelősségteljes apának mutatva magát. A műsor szerint a fotózást Mark Bolland, a walesi herceg PR-szakembere szervezi, és egy „megbízható” fotóst bérelnek fel a közeli Ballaterből.
A valóságban ez nem igaz, vagy legalábbis nem így történt! Ez egy előre eltervezett alkalom volt, ahol több királyi fotósnak is megengedték, hogy képeket készítsen, cserébe azért, hogy a fennmaradó időben békén hagyják őket.
Dodi és Diana meglátogatott egy médiumot Derbyshire-ben
Egy reggel a királynő (persze rosszallóan) elmeséli Fülöpnek, hogy Diana és Dodi 160 mérföldet repültek egy Harrods helikopterrel, hogy meglátogassanak egy médiumot Derbyshire-ben, miközben teljesen halálra rémítették az aprócska angol falut.
Valóban így történt? Nos, bármennyire is furcsának tűnik, van némi igazság a jelenet mögött. Dianának volt egy Rita Rogers nevű kedvenc médiuma. Rogers, aki még ma is él, sok híres ügyfélnek dolgozott médiumként, köztük a hercegnőnek is. A látnok és Diana 1994-ben ismerkedett meg, és amellett, hogy a korábbi hercegné gyakran meglátogatta, rendszeresen telefonált is Rogersnek.
„Hetente legalább egyszer felhívott. Mindig megkérdezte, hogy vagyok, és olvasmányokat is kért” – mesélte a Derbyshire Timesnak, egy másik interjúban pedig azt mondta: „amikor meglátogatott, mindig átölelt”.
Mielőtt Diana találkozott volna Dodival, úgy tudni, Rogers azt mondta neki, hogy „egy olyan külföldi származású férfival fog megismerkedni a vizen (vagyis a tengeren), aki a filmiparral lesz kapcsolatban és neve D betűvel kezdődik”. A jósnő elmondta: „nem sokkal később felhívott, és azt mondta: ‘Rita, találd ki, merre járok? Egy hajón! Ráadásul egy Dodi Fayed nevű férfival, akivel most találkoztam”.
Dodira az eset annyira nagy hatást gyakorolt, hogy személyesen is találkozni akart Rogers-szel, ami végül oda vezetett, hogy 1997 augusztusában valóban meglátogatták a derbyshire-i Grassmoor falut, ahol a nő lakott.
Diana azzal vádolta apját, hogy „elhanyagoló” volt
A Koronában Dodi és Diana egyik korai, szívhez szóló beszélgetésük során arról panaszkodnak, ahogy apjuk bánik velük. Dodi persze maximálisan alá van vetve Mohamednek, gyakorlatilag teljesen a kezei között van. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor engedelmes fiúként mindent eldob, hogy St Tropez-ba menjen, és ott udvaroljon a hercegnőnek. Diana a maga részéről „teljes elhanyagolással” vádolja apját, Spencer grófját, hozzátéve, hogy „mindent megtettem azért, hogy észrevegyen, büszke legyen rám”.
Ez valóban megtörtént? Magáról a beszélgetésről természetesen nincs feljegyzés. Minden beszámoló arról tanúskodik, hogy Diana meglehetősen meleg, közeli kapcsolatot ápolt apjával, sőt legkisebb gyermekeként, kedvencének tekintette magát.
Amikor 1997-ben meghalt, Diana bátyja, Charles Spencer, méltatta a hercegnő „szelíd természetét” és „megközelíthetőségét”. E tulajdonságokat később kellett kialakítania, gyermekkorában ugyanis nem volt minden egészen zökkenőmentes. 2017-ben a brit kereskedelmi csatorna, a Channel 4 nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, amelyeket Diana 1992 szeptembere és 1993 decembere között vett fel hangképzőjével, Peter Settelen-nel. A hangszalagokon felnőtté válásáról beszélt. Különösen nehezményezte, hogy szülei „soha nem mondták, hogy szeretlek”.
Azt a pillanatot is felidézte, amikor ő és testvérei az újságokból tudták meg, hogy apjuk újra megnősült (1969-ben elvált első feleségétől): „Sarah felhívott, és azt kérdezte: ‘Láttátok az újságokat?’ Annyira dühösek voltunk. Sarah azt mondta: ‘Jól van, Dutch – a becenevem Dutch volt – ‘menj be és intézd el”. És hogy mi történt? Nos, Diana is szangvinikus természetű volt: arcon vágta apját, majd azt mondta neki: „ezt mindannyiunktól kapod, Papa!”.
Dodi leánykérése haláluk éjszakáján
Dodi, egy milliárdos apuka csemetéjeként, köztudottan pazarló ajándékozó volt. Amikor a filmben Diana hazaér az ominózus st tropez-i nyaralásból, lakását tele találja rózsákkal, mellettük egy drága óra, valamint egy cetli, melyen ez áll: „Párizs jövő héten?”. Az eset valóban megtörtént, így amikor Diana július 21-én visszatért a nyaralásból, Dodi egy 6.500 fontos Cartier-órát ajándékozott neki.
Térjünk most ki a film borongósan ábrázolt Párizs-jeleneteire! Miután sírva fakadva vacsorázni mennek a Ritz-be, majd Dodi megpróbálja megkérni a hercegnő kezét azzal a gyűrűvel, melyre a nő korábban rámutatott, amikor egy monte-carlói ékszerüzletben menedéket találtak a tömeg elől. Diana arra kéri, álljon fel: „Tudom, hogy az egész világ azon tűnődik, hogy összeházasodunk-e, de ez még nem ok arra, hogy valóban megtegyük”.
Úgy tudjuk, a való életben Dodi nem kérte meg Diana kezét a végzetes párizsi estén. A 2007-es, minden apró részletre kiterjedő haláleset-vizsgálatkor azonban az esküdtszéknek megmutatták a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken egyértelműen kivehető, hogy a baleset délutánján (egyes források szerint az előző nap délutánján) Dodi egy 11.600 font értékű Repossi-eljegyzési gyűrűt vásárolt a Ritz-szel szemben lévő ékszerüzletben. Később úgy vélték, hogy az ékszert előbb a szobájukba szállították, majd Dodi lakására vitték, ahol később megtalálták (más források, így például a The Guardian szerint a szállodában leltek rá a tárgyakra) a „Dis-moi Oui” (Mondj igent) feliratú gyűrűt – amely a harmadik rész címe is -, valamint egy „bague de fiançaille” (eljegyzési gyűrű) blokkját. A vizsgálat során az édesapa, Mohamed azt állította, hogy a pár Monte-Carlóban találkozott egy neves ékszerésszel a jachton töltött nyaralás alatt, sőt Olaszországban személyre is szabták az ékszert, mielőtt Franciaországba szállították a páratlan szépségű darabot. Az apa úgy vélte, Dodi aznap este tervezte megkérni a hercegnő kezét. Ezt a férfi unokatestvére, Hassan Yassin, aki a tragédia előtt telefonon beszélt Dodival, is megerősítette: „Azt mondta, el fogom venni Őt”. Az aznap készült kamerafelvételek azonban azt mutatják, hogy Dodi az ékszerésznél különböző gyémántgyűrűket nézegetett, ami arra utal, hogy az ékszert még nem választhatták ki.
A történetet tovább bonyolítja, hogy az ügyben megszólalt Paul Burrel, Diana korábbi komornyikja is, aki azt állította, a hercegnő nem volt igazán szerelmes Dodiba, csupán pótlékként tekintett rá Khan-nal való szakítása után.
Vilmos herceg eltűnt Balmoralban Diana halála után
A film legszomorúbb jeleneteinek egyike. Miután édesapjától a skóciai Balmoralban értesül édesanyja, Diana haláláról, Vilmos (Rufus Kampa) szíve összetörik a gyásztól, ugyanakkor dühös családja hűvös és távolságtartó reakciója miatt. Hogyan közölte Károly gyermekeivel a borzasztó tragédia hírét? Harry herceg tavaly megjelent önéletrajzában, a Tartalékban részletesen beszámol az eseményről: „Megpróbálták, kedvesem, de attól tartok nem sikerült nekik”. Harry hozzáteszi: „Apu nem ölelt át. Nem volt túl jó az érzelmek kifejezésében normál körülmények között sem. Kezét a térdemre tette, majd azt mondta: ’Minden rendben lesz, kedvesem!’” A film fikciójával ellentétben, Vilmos nem volt jelen, amikor apja közölte a rossz hírt fivérével. Erre vonatkozóan szintén a Tartalékban találhatunk információt: „Willy egy külön szobában ült” – írja.
A sorozat eseménye vészesen halad előre, így nem sokkal később Károlyt arról tájékoztatják, hogy Vilmos nincs a szobájában, és hogy „senki sem találja”. Idővel az egész birtokon vadászni kezdenek az ifjú királyi herceg után. Nem lelik meg, ám később magától sétál vissza a házba, miközben vészjóslóan szakad az eső. „14 órán keresztül kóborolt az a szegény fiú” – mondja a királynő.
Igaz, hogy Vilmos és Harry Diana halála után Balmoralban maradt egy ideig. A királynő a balesetet követő napokban sok időt töltött velük, amit aztán az emberek, különösen a média uszítására, félremagyaráztak. Nem értették, hogy az uralkodó miért nem utazott Londonba, ahol a Buckingham-palota előtt tömegesen gyülekeztek a gyászolók, virágokat és üzeneteket hagyva az elhunyt hercegnőnek, tisztelegve emléke előtt. A címlapokon – a médiaháború részeként – olyan feliratok jelentek meg, mint a „Mutasson törődést!”; „Alattvalói szenvednek, szóljon hozzánk, Asszonyunk!”; „Hol van a Királynőnk? Hol az Ő zászlaja?”.
Bár nem tudni, hogy valóban eltűnt-e, egy 2021-es skóciai látogatás során Vilmos felidézte, hogy ez az élmény volt élete egyik legszomorúbb és legtragikusabb pillanata. „Balmoralban voltam, amikor megtudtam, hogy édesanyám meghalt. Még mindig sokkos állapotban, némi menedéket kaphattam a Crathie Kirk-ben tartott istentiszteleten aznap reggel” – emlékezett vissza – „az ezt követő sötét, gyászos napokban pedig a skót természetben találtam vigasztalást. Ennek eredményeképpen a Skóciához való kötődésem örökre megmarad.”
Károly személyesen ment el Diana holttestéért
A filmben azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy Erzsébet királynő csak lassan szólalt meg Diana tragikus balesete kapcsán, mégis nem Károly, hanem az uralkodónő volt az, aki megszervezte a repülőgépet, amely hazahozta a hercegnő koporsóját. Diana idősebb testvérei, Lady Jane Fellowes és Lady Sarah McCorquodale Károly herceg utastársai voltak.
Ez a valóságban is így történt. Igaz, hogy nem ismerünk részleteket azokról a feszültnek ható beszélgetésekről, melyek a Buckingham-palota falai mögött folytak. Egy dolog azonban itt is fikció: Károly nem töltött egyedül időt néhai felesége, Diana holttestével a párizsi kórházban, ahogyan azt az új sorozatban ábrázolják, és a jelenlévők nem hallották hangosan zokogni sem, vagy legalábbis (tiszteletből) a tényt nem osztották meg a sajtóval. Christopher Andersen szerint a Herceg akkor sírt mélységesen, amikor megtudta, hogy volt felesége eltávozott az élők közül: „Megtudta. Hangosan és fájdalmasan zokogni kezdett. Annyira spontán volt, annyira megrázó, hogy csakis a szívéből jöhetett. Mindenki odaszaladt. A karosszékbe roskadt és vigasztalhatatlanul sírt”.
Károly herceg és Diana testvérei együtt mentek be, majd körülbelül tíz percet töltöttek a holttesttel. Jacques Chirac francia elnökkel érkeztek (tehát nem ott fogadta őket, mint a filmben), majd megköszönték a személyzetnek a Diana életének megmentése érdekében tett erőfeszítéseiket.
Az őt ért kritikák ellenére a királynő csendes odaadásról tett tanúbizonyságot Diana iránt. Temetésének szertartásos elemei megfeleltek hercegnői státuszának, annak ellenére, hogy 1996 augusztusában már elvált Károlytól. Erzsébet parancsára a királyi zászlót Diana koporsója fölé terítették, majd a királynő színeivel felszerelt század katonái vitték át a koporsót a repülőgépről a halottaskocsira.
Számtalan korabeli felvétel bizonyítja, hogy amikor a temetés során Diana koporsója elhaladt a király család feketébe öltözött tagjai mellett, az uralkodó, aki ezzel senki számára nem tartozik, fejet hajtott.
Károly a közvélemény miatt akart nagy temetést Dianának
A Korona hangsúlyozza Károly azon törekvését, hogy Diana méltó megemlékezést kapjon egy nagy, kellő szertartásossággal járó temetés keretein belül.
A valóságban azonban ez sokkal inkább egyfajta közös erőfeszítés volt. Diana családja, Spencerék azt akarták, hogy a hercegnőnek csupán zártkörű temetése legyen, mivel ez jobban megfelelt volna az idők során megváltozott rangja és halálának tragikus körülményei mellett annak is, amit a korábbi hercegné életében elérni akart: a békét és a nyugalmat maga körül.
A királyi család, a királynő és a Spencer család számára azonban hamar világossá vált, hogy eredeti elképzelésük nem működhet, tekintettel a hercegnő elsöprő nemzetközi hírnevére. Erzsébet magántitkára, Robert Fellowes, Diana nővérének, Lady Jane Fellowesnak volt a férje, így adott volt, hogy ő segítsen a nehéz témáról folytatott beszélgetéseket lebonyolítani.
A palota bennfentesei szerint a királynő tanácsadóiból álló csapat éjjel-nappal azon dolgozott, hogy Diana egyedülálló temetését megszervezzék, és szeptember 1-jén, néhány órával a baleset után, felhasználva az Anyakirályné előre elkészített temetésének menetrendjét, már készen is állt a terv. A temetésen a hagyományos elemek, így például az ágyútalp Diana koporsójának elhelyezésére, keveredtek a modernebb elemekkel, úgymint Elton John előadásával, aki a Candle in the Wind című dalának feldolgozott változatát énekelte el. A tanácsadók a nyilvánosság tagjait is meghívták a templomba.
A temetésen Diana bátyja, Spencer grófja tartotta a mára már hírhedtté vált gyászbeszédet.
„Nem hiszem, hogy valaha is megértette [Diana], miért gúnyolta ki a média őszintén jó szándékait, miért tűnt úgy, hogy állandóan arra törekednek, hogy megalázzák” – mondta – „az én saját és egyetlen magyarázatom az, hogy az őszinte jóság fenyegetést jelent az erkölcsi spektrum másik végén állók számára. Nem szabad elfelejteni, hogy a Dianával kapcsolatos összes irónia közül talán ez volt a legnagyobb. Egy lány, akinek az ókori vadászat istennőjének nevét adták, végül a modern kor legvadászottabb embere lett”.
Average Rating