Alice Frederica Edmonstone, akit családja csak „Freddie”-ként ismert, 1868. április 29-én született a kent-i Woolwich Dockyard-ban, Mary Elizabeth Parsons és báró William Edmonstone dokki felügyelő gyermekeként. A leány a legkisebb volt testvérei között, hét nővére és egy bátyja előzte meg. Családja, akik egyébként korábbi brit uralkodók, a Stuart-ház közvetlen leszármazottjai voltak, jelentős befolyással bírt a Szigeteken: apja nyugalmazott admirális volt a Királyi Haditengerészetnél, anyai nagyapja, John Whitehill Parsons pedig a Jón-szigetek kormányzójaként működött korábban.
Az ifjú leány a Duntreath-kastélyban nevelkedett. E pompás épület már a 14. század óta az Edmonstone-família tulajdonát képezte. A kastélyt III. Róbert skót király nászajándékul adta lányának, Mary Stewart-nak, Skócia hercegnőjének, amikor azt feleségül vette negyedik férje, a Dunthunt hercegi család sarja, Sir William Edmonstone 1425-ben.
Alice 1891. június 1-jén, 23 éves korában kötött házasságot Albemarle hetedik grófjának fiával, George Keppel alezredessel. A férfi négy évvel volt idősebb, házasságkötésük idején a brit hadsereg katonájaként szolgált. A Keppel család – hasonlóan a menyasszonyéhoz – már évszázadok óta a brit monarchia szolgálatában állt, Arnold Joost van Keppel leszármazottjai voltak, aki 1688-ban elkísérte III. Vilmos királyt Nagy-Britanniába, majd 1696-ban megkapta az Albemarle grófja címet.
Férje pénzhiánya miatt Alice hamarosan kénytelen volt gazdagabb férfiakkal viszonyt kezdeni, hogy a család ezáltal lépést tarthasson a korabeli londoni társaság előkelő és szabados életmódjával. Első románcát Ernest Beckett-tel, Grimthorpe második bárójával kezdte, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a Keppel család tagjai úgy vélték, Beckett volt Alice és George lányának, Violetnek biológiai apja. A nőnek később rövid kapcsolata volt Humphrey Sturt, Alington második bárójával is. Férje feltehetőleg elfogadta felesége kicsapongásait, egyenesen kijelentette: „nem érdekel, hogy mit csinál, amíg a végén mindig visszajön hozzám”. A nő viszonyait mindig hitvese tudtával bonyolította le. George mélységesen szerette feleségét, azonban neki is bizonyosan voltak házasságtörései: „mivel maga is nagyon szerette a nőket, nem emelt kifogást a herceg és felesége barátsága ellen” – írta Christopher Hibbert történész.
Alice hamarosan az egyik legismertebb társasági hostess lett Londonban. Szellemesnek, kedvesnek és kiegyensúlyozottnak bizonyult. Legidősebb lánya naplójában olvashatjuk: „nemcsak boldogsággal volt megáldva, hanem abban is jeleskedett, hogy másokat boldoggá tegyen. Olyan volt, mint egy karácsonyfa, amely mindenki számára ajándékkal van megrakva”. Sir Harold Acton brit író pedig így jellemezte: „egyikük sem [az asszonyok] tudott versenyre kelni háziasszonyi bűbájával. Bizonyos, hogy meg tudta volna személyesíteni Britanniát egy tableau vivant-ban és ezzel dicsőséget szerzett volna”.
A „pajkos kilencvenes évek” egyik legnagyobb szépségeként ünnepelt, alabástrom bőrrel, nagy kék szemekkel, kis derékkal, gesztenyebarna hajjal és nagy mellkassal megáldott asszony 1898-ban találkozott az 56 éves Eduárd herceggel, a brit trón várományosával. A 27 év korkülönbség ellenére hamarosan egymásba szerettek, Eduárd rendszeresen meglátogatta őt, amíg férje kényelmesen és diszkréten elutazott. Keppel egyike volt azon kevés embereknek a herceg környezetében, aki képes volt elsimítani a férfi kezelhetetlen hangulatingadozásait. Eduárd felesége, Alexandra feltehetőleg kedvelte a nőt és tolerálta a buja kapcsolatot.
Kapcsolatai révén Keppel egyre jómódúbbá vált. A későbbi király megengedte, hogy barátai, így például a gazdag nemes, Sir Ernest Cassel, olyan alapítványokat hozzanak létre, melyek anyagilag is biztonságban tartották a hírneves szeretőt. Eduárd természetesen itt is leleményesnek bizonyult, hiszen ahelyett, hogy közvetlenül adott volna pénzt a Magánkasszából, egy gumitársaság részvényeit adományozta számára. Ezekből a nő később 50.000 fontra tett szert, ami ma körülbelül 7,5 millió fontnak felel meg. A nagylelkű „playboy-herceg” Keppel férje, George és a szerető rokonai számára állást is biztosított, méghozzá olyat, amiért magasabb fizetést kaphattak.
Miután a walesi herceg 1901-ben király lett, Keppel diszkréciója miatt tökéletes összekötő volt az uralkodó és miniszterei között. Hogy pontosan milyen és mekkora befolyása volt a politikában, nem tudni, de azt állítják, hogy a férfi hűségesen hallgatott rá, támaszkodott tanácsaira. Raymond Lamont-Brown életrajzíró szerint: „teljesen megbízott Alice-ben, és rajta keresztül tudta kinyilvánítani politikai véleményét. Egy neki küldött üzenet elég volt ahhoz, hogy egy vitatható témát bedobjon a beszélgetésbe”.
Jóllehet, Keppel híres volt meggyőzőerejéről, erőfeszítései, hogy a királyt a dohányzás és a nehéz étkezés elhagyására ösztönözze, nem jártak sikerrel.
Eduárd hamarosan rosszabbul lett és elhunyt. A király halála olyannyira megviselte, hogy a halálos ágytól a királyi ház tagjainak kellett kikísérniük. Az Eduárd-korszak az uralkodó halálával véget ért, ahogy Alice Keppel, a kegyelt szerető regnálása is. Az özvegy Alexandra, valamint az új király és királyné, V. György és Teck Mária hagyományosabb keretek között szervezték meg az udvart, melybe Keppel már nem kapott meghívást.
1910 novemberében a család elhagyta Nagy-Britanniát. Bár Alice azt állította, hogy a gyermekei taníttatása, sokkal valószínűbb, hogy a király halála miatt, hiszen jelentősen megváltozott életük. Két évig utazgattak a Távol-Keleten és Ceylonban, majd 1925-ben elköltöztek Olaszországba. Itt megvásárolták a Villa dell’Ombrellino palotát a firenzei Bellosguardó-ban. 1940-ben, a második világháború kitörése után tértek vissza az Egyesült Királyságba.
1936. december 11-én, amikor VIII. Eduárd lemondott a trónról, hogy feleségül vegye Wallis Simpsont, Keppel a Ritz Hotelben vacsorázva azt mondta: „Az én időmben sokkal jobban csinálták a dolgokat”.
1946-ban visszatértek olaszországi palazzójukba. Egy évvel később, 1947. szeptember 11-én Alice meghalt. Férje, George két és fél hónappal később hunyt el a Ritz Hotelben fenntartott állandó lakosztályában. Azt mondták, hogy nem tudott nélküle élni, hiszen 56 évig voltak házasok. Mindkettőjüket a Cimitero Evangelico degli Allori-ban helyezték végső nyugalomra.
Average Rating